Nők. Szex. Tesztoszteron. Ön tudta?
Az Adaptive Human Behavior and Physiology című folyóiratban megjelent kutatás szerint a tesztoszteron és a nők szexuális vágya közötti kapcsolat a párkapcsolatuk formájától, valamint a testi és érzelmi tudatosságuktól is függ.

„Azt feltételeztem, hogy a szexuális vágy igazi megéléséhez bizonyos érzelmi és testi reakciók tudatos észlelése szükséges. Ebbe ugyanúgy beletartoznak a tesztoszteron által kiváltott testi reakciók is. Amennyiben az érzelmi vagy a testi tudatosság csökkent, akkor a tesztoszteron és a vágy közötti kapcsolat kevésbé szembeötlő. Ez valószínűleg azért van, mert a tesztoszteron a libidóra való hatását nem lehet közvetlenül érezni” – mondta a tanulmány szerzője, Rui Miguel Costa portugál pszichológuskutató.
„Ez azonban még biztosan nem a teljes magyarázat. Úgy tűnik, hogy a tesztoszteron inkább a partnerek kereséséhez kapcsolódó hormon, és kevés szerepe van abban, hogy egy pár tagjai mély és elkötelezett párkapcsolatot éljenek meg egymással. Ennek a gondolatnak nyomán, azoknál a pároknál, akik igazán elköteleződtek egymás mellett, a szexuális vágynak függetlenebbnek kell lennie a tesztoszterontól.” - állítja a tanulmány írója
A 168 portugál nőről szóló tanulmány kimutatta, hogy a tesztoszteron és az érzelmi, valamint testi tudatosság közötti kapcsolat előrevetítette a szexuális vágyat azon nők esetében, akiknek rendszeres szexuális partnerük volt. Másképp fogalmazva, a magasabb tesztoszteron szinttel rendelkező egyedülálló nőkben jellemzően erősebb volt a vágy, kivéve azokat a nőket, akiknek nehézségeik voltak az érzelmi és testi változások megélésében.
Hasonlóan, a magasabb tesztoszteron szintet a partner nélküli nők körében a megtapasztalt erősebb vággyal hozták összefüggésbe. Ezek a nők egyébként kevésbé káros védekező mechanizmusokról - mint például a tagadás és a passzív-agresszivitás - számoltak be. Mindez azonban csupán azokra a nőkre volt igaz, akiknek nincsen tartós párkapcsolatuk és akiknek a vágyait inkább alacsonyabb fokú érzelmi tudatosság jellemezte.ű

"Fontos, hogy figyeljünk a testünkre és azokra az üzenetekre, amelyek a testünkből érkeznek. Ez segítséget jelent annak jobb megértésében, hogy mi befolyásolja a választásainkat és a viselkedésünket; más szóval: ismerjük meg a testünkön is keresztül magunkat" - mondta Costa a PsyPost-nak
A tanulmánynak azonban vannak korlátai is. Például a minta nagyrészt fiatal egyetemi hallgatókból állt.
"A kutatás ezen iránya még a kezdetéknél tart, ezért további vizsgálatokra van szükség a témában." - mondta Costa.
"Fontos lenne megvizsgálni, hogy a belső testi érzetek tudatosságának erősítésére irányuló terápiák vajon növelik-e az összefüggést a tesztoszteron és a vágy között az elkötelezett kapcsolat nélküli nők körében."
Szekeres Kristóf párkapcsolati tanácsadó Budapest
#szex #párkapcsolatitanácsadóBudapest #párkapcsolat #alkalmikacsolat