Mire jó a vádaskodás egy párkapcsolatban?
Egyszerűen kifejezve: Semmire.
Kicsit részletesebben azért vegyük sorra, hogy milyen következménye lehet az egymással szembeni vádaskodásnak.
Tomi dühös Eszterre. A kezdetekkor és nagyon sokáig tombolt bennük a szenvedély, de 10 éves együttélésük utolsó 3 évében Eszter elzárkózó lett a hálószobában, amit Tomi egyrészt nem ért, másrészt állandó, visszafojtott dühöt és megaláztatást érez. Eszter szerint pedig Tomi folyamatosan a munkájával van elfoglalva, ahogy előtte apukája és a nagyapja is, amikor Tomi még kicsi volt. Tomi véleménye szerint Eszter túl sok pénzt költ el feleslegesen és otthon már nem az a régi nő, aki volt, talán a gyerekek miatt. Sőt, szerinte hazudik is neki. Eszter közben azért okolja Tomit, mert szerinte az anyagi jellegű döntéseket nem együtt hozzák.
Az ilyen és ehhez hasonló szituációkban nagyon egyszerű a másikat felelőssé tenni egyedül. Az, hogy a szenvedély egyre jobban eltűnik egy kapcsolatból, az mindig két ember, a pár mindkét tagjának a felelőssége. Ez a hozzáállás – egymás hibáztatása - több párral és klienssel való együttműködésem alkalmával is bebizonyosodott, könnyen a párkapcsolat lezárását jelentheti. A legjobb, ha önmagunkra koncentrálunk és arra, hogy milyen gondolatok, érzések vannak bennünk és hogyan viselkedünk az efféle és hasonló stresszkeltő, zavaró szituációkban. Az egyik legkevésbé kívánatos megoldás a „ha ...”, „csak” kommunikációs eszközt használjuk, ami elindíthat egy játszmát, tele vádaskodással.
A rossz irányba tartó párkapcsolatok egyik biztos jelzője az alábbiakhoz hasonló klisék használata: „Ez a te hibád. /Ha felhagysz ezzel, akkor jóban lehetünk. /Ha nem nyitottad volna ki a szádat ...” vagy „Ha normális lennél, tudnád, hogy egy érzelmi analfabéta vagy.” A másik hibáztatása sokszor bizonyos értelemben véve egy tagadás, aminek egyik illusztris példája a bántalmazó kapcsolat. Milyen sokszor szembesülünk azzal, hogy az agresszor az áldozatot vádolja a saját cselekedeteiért „Te akartad, hogy bántsalak! / Nem bántottalak volna, ha nem dühítesz ennyire fel.”
Ránézésre kevésbé támadó módja ennek a látszólagos bocsánatkérés, majd a „de” szót követő okfejtésben már ott is van a vádaskodás. „Bocsánat, hogy késtem, de ha nem kéred, hogy mossam le az autót, akkor rendben megérkeztem volna.”
Egymás hibáztatása nagyon ritkán vezethet bármi jóhoz, mert a párunkban szégyent, vagy ahhoz hasonló érzetet hagyhat maga után. Például Anna azért hibáztatta Zolit, mert az anyagi gondjaik Zoli rossz ütemű befektetéseinek a következménye. Zoli pedig emiatt butának és értéktelennek érezheti magát. Amikor rákérdeztem Annánál, hogy mit gondol, vagy érez most, hogy tisztában van vele, hogy Zoli megélése belülről milyen, ő némi gondolkodás után válaszolt, hogy: „Ó, én nem szerettem volna ezt kiváltani Zoliból. Csak azt akartam, hogy együtt hozzunk pénzügyi döntéseket a jövőben. Nekem ez fontos.” Tehát valójában az volt lényeges, hogy Anna egyáltalán nem szeretett volna tudatosan lekicsinylő lenni Zolival, de amit (és ahogyan) mondta, az egészen más hatást keltett.
A vádaskodás azért járul hozzá a párkapcsolati intimitás csökkenéséhez, mert a nehézségek feloldása helyett a másik felet okolja kizárólagosan. A „hogyan oldhatjuk meg ezt a problémát közösen” helyett, a „ki tette ezt”-re próbáljuk a választ megtalálni, és a párunknak büntetést helyezünk kilátásba, illetve ezt kommunikáljuk, ami egyszerű
en „letolja az útról” és távolítja a probléma valódi megoldását, azt kifejezve, hogy mindenért csak az egyik, vagy a másik felelős kizárólagosan. Ez később egy saját farkába harapó kígyóvá válhat a viták során.
De mi történik abban az esetben, ha a másik hibáztatása jogos? Az gondolom, hogy az arány sosem fele-fele, viszont nagyon sokszor nem veszünk észre nagyon fontos dolgokat, illetve a reakcióink és viselkedésünk minősége kizárólag a mi vállunkat nyomja. Figyeljünk inkább a megoldandó nehézségekre, mert így sokkal egyszerűbb az elkövetkezőkben bármit is elérni a párkapcsolatunkban.
Azon munkálkodni és célba érni, hogy egy párkapcsolatban ne egymást hibáztassák a felek, legtöbbször a saját döntésünk következménye. Egy párkapcsolati tanácsadás során arra törekszünk a kliensekkel és a párokkal – a legtöbb esetben sikeresen -, hogy a pár tagjai saját maguk felelősségére is kellő figyelmet fordítsanak és ne egymás hibáztatása legyen a kapcsolódás fő eleme.
szekeres kristóf pszichológus
